Partin sorsolták ki a világ legmenőbb szemetesét – mi pedig megnyertük

Pontosabban Anna kolleganőm, az ő nevét húzták ki magából a szemetesből a Home of Solinfo termékbemutatóján; a többesszám csak annak szól, hogy én is (aki még az iskolai tombolán sem nyertem soha egy szelet csokit sem:) osztozhatok az örömében. De mégis mi kerül ezen a kukán 170 ezer forintba?

„Ezt a szemetest még a fiunk is használni fogja, meg az ő gyereke is, és még akkor is halkan fog csukódni a fedele” próbálta Anna elmagyarázni a férjének, miért olyan nagy szám ez a szemetes. A termék 2009 óta a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) állandó kiállításának része, a helyét „igazi, alázatos mesterműként” az ipari esztétika és a rendkívül hatékony pedál kombinációjával érdemelte ki. (És így lett a MoMA az egyetlen hely a világon, ahol egy szemetes önmagáért, mindenféle többlet jelentésréteg nélkül kiállítási tárgy.)

A szemetes története olyan, mint minden jó mese: adott egy egyszerű, rendes, keményen dolgozó legény (fémmunkás Dániában a harmincas években), akitől a babája azt kéri, hozza le neki a csillagokat (tervezzen egy jól működő, pedálos szemetest a fodrászszalonjába), és a legény vállalja is a kihívást, tűzön-vízen át megvalósítja szerelme kérését. De ehhez az is kellett ám, hogy a szerencse mellészegődjön (1932-ben nyert egy kocsit a helyi focistadionban tartott sorsoláson, de nem volt jogosítványa, eladta, és az árából vett egy esztergát, majd belefogott a saját fémipari vállalkozásába). A szerelem és a szemetes pedig újabb szerencsét hoztak neki: a felesége kliensei között sok orvos- és fogorvosfeleség akadt, akik látták, milyen praktikus ez a szerkezet, és beajánlották férjeik munkahelyeire.

Marie, Holger és a fodrászszalon a szemetessel.

Marie és Holger pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak. A történet ugyanis innen már a lányukkal folytatódik. Jettének semmi köze nem volt az apja cégéhez, ám annak halála után nem akarta veszni hagyni, átvette a vezetést. De ne úgy képzeljétek, hogy valami csillogó-villogó dizájncég igazgatótanácsi ülésére kellett besétálgatnia havonta egyszer; a műhelynek akkoriban csak egy alkalmazottja volt, és elsősorban kórházaknak, fogorvosi rendelőknek, hajóknak, benzinkutaknak adtak el nagyon jó minőségű, strapabíró szemeteseket, szóval a gyártásba Jettének is be kellett szállni. Minden lány álma egy ilyen kukás műhelyt örökölni apától, nem igaz? De Jette nem volt rest, elültette ezt az egy szem kis babot, amit örökölt, és az akkorára nőtt a végén, hogy egészen New York-ig el lehetett mászni a szárán.

Jette a melóban.

Jette úgy vitte hírét a csodababnak, hogy meglátogatta a szomszédos királyságokat (vonatra szállt a szemetessel, és elvitte Skandinávia-szerte mindenféle bútor- és dizájnboltba). Ez azért is okos húzás volt részéről, mert Dániában a Vipp-et úgy ismerték, hogy „tudod, az a szemetes, ami a fogorvosnál van”, míg a többi skandináv országban újszülöttként tudtak rácsodálkozni a formára és a minőségre. A dán egyszerűséget, funkcionalitást szimbolizálja számomra a név is; a Vipp azt jelenti dánul, hogy billent, dönt – ez maga a mozdulat, amivel kinyitunk egy szemetest.

A Vipp bérelhető menedékháza, a saját termékeikkel berendezve.

Azóta már Jette fia és lánya is beszállt a családi cégbe, a termékpaletta pedig egyre bővül, magas minőségű konyhákkal, asztalokkal, székekkel, lámpákkal, kanapéval. Ezeket meg is tudjátok nézni, tapintani a Home of Solinfo belvárosi üzletében, és lehet fölöttük ábrándozni egy kicsit, hogy lesz ilyen nektek is, vagy legalább örököltök egy fémműhelyt, esetleg (de erre már tényleg nem sok esélyt látok, ehhez minimum burokban kell születni) egy szép napon nektek is az öletekbe hull egy 30 literes Vipp szemetes!

Képek forrása: Vipp

Kiemelt kép: Gosztom Gergő/Kiss Bálint