Jó-e nekünk, hogy ezek a termékek elözönlötték Magyarországot?

Ha belépünk egy tetszőleges magyar otthonba, biztosan találunk egy-két bútort vagy lámpát, melynek lengyel a gyártója, ha pedig valamelyik nagyobb áruházból rendezték be az ingatlant, a lengyel termékek aránya 50 százalék fölé is kúszhat. Mivel az ottani gyártók gyakran hangzatos, valamelyik nyugat-európai nyelvet imitáló név mögé rejtőznek, az egyszeri, de már sokat tapasztalt vásárló gyártóként vagy Kínára, vagy a Made in EU besorolás láttán a bútornagyhatalomnak számító Németországra tippel. Pedig mára Kína és Németország után Lengyelország a világ harmadik legnagyobb bútorexportőre, a produktum közel 90 százaléka külföldön talál vevőre, és jut belőle bőven Magyarországra is. De mit várhatunk ezektől a termékektől, és vásárlóként jó-e nekünk, hogy egyre erőteljesebb a jelenlétük a magyar piacon?   

A lengyel sikersztori megértéséhez a háború utáni időkig kell visszatekinteni. Az ötvenes évekre teljesen átalakult a kelet blokk bútorgyártása: a tönkrement családi üzemek helyét nagy állami gyárak vették át, és ráálltak a mennyiségi szemléletű termelésre. Szükség is volt erre, hiszen a lakáshiányt enyhítendő Magyarországon és Lengyelországban is tömegével épültek a lakótelepek, melyeket be kellett bútorozni valahogy. A két négyzetméteres fürdőszobákba, öt-hat négyzetméteres konyhákba, a tizenkét négyzetméternél egy centivel sem nagyobb szobákba nemhogy luxust, de kispolgári bútorgarnitúrát is nehéz volt bevarázsolni, a tervezők szeme előtt tehát elsősorban a praktikum lebegett.

A hatvanas években viszont történt valami Lengyelországban, ami új pályára állította a szektort. A svéd bútorkereskedők ugyanis megpróbálták kiszorítani az egyre drasztikusabban terjeszkedő Ikeát, mire az alapító Ingvar Kamprad úgy döntött, a Balti-tenger túlpartján fekvő, hatalmas gyártókapacitással rendelkező Lengyelországba helyezi át bizonyos termékei gyártását. Egy radomskói gyárba leadott székrendeléstől mára Lengyelország és a bútoróriás kapcsolata odáig fejlődött, hogy Kína után a lengyelek számítanak az Ikea bútorok legnagyobb előállítójának: 16 üzemben 10 ezer ember készíti a Hemnes komódokat, Lack dohányzóasztalokat, Billy polcokat.

Az Ikea ráadásul „csak” a hetedik legnagyobb a lengyel gyártókkal dolgozó bútorcégek sorában. Olyan luxusmárkák is náluk gyártatnak, mint a Fritz Hansen vagy a Hay; e cégek termékei egyébként nálunk is elérhetőek, amennyiben valaki képes és hajlandó kifizetni az inkább nyugat-európai pénztárcára szabott árakat.

És ekkor jött a képbe Donald Trump, aki a Kína ellen hirdetett kereskedelmi háborújával arra kényszerítette az amerikai bútorcégeket, hogy új gyártókapacitások után nézzenek. Az Egyesült Államokban ma már külön ügynökség felel a lengyel bútorok népszerűsítéséért, és nem bagóért fáradoznak; egy amerikai háztartás nagyságrendileg háromszor annyit költ egy évben bútorra, mint egy lengyel, vagy pláne egy magyar. Ez az új piac is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a lengyel bútoripart elemző B+R becslése szerint Európában mára minden második kanapé Lengyelországban készül.  

De mit nyújtanak a lengyel bútorok és egyéb lakberendezési termékek ár-érték arányban? Jellemzően megfizethetőek, valamint követik a trendeket (még ha gyakran néhány év késéssel is), hiszen a kínaiakhoz hasonlóan nem félnek meríteni a híres dizájnbútorok formavilágából. Nélkülük ma jóval szegényebb lenne az elérhető árú, de divatos és modern bútor-, hidegburkolat- és lámpaválaszték Magyarországon. (A vonatkozó magyar szektorok egyébként sem könnyű helyzetén nyilván nem javítanak, de ez egy másik téma.) Az árak természetesen szórnak, de jól tükrözik a minőséget, így jellemzően azt kapja a vásárló, amit várhat.

Egyes márkák kifejezetten lengyelesen hangzó neveket is felvállalnak ország-világ előtt. Aki pl. hidegburkolatot keres itthon, biztosan belefut a megfizethető áru Tubadzin, esetleg a magasabbra pozícionált Raw Decor termékekbe. A fabútorok közül a Fameg, a lámpáknál a Nowodvorski vagy a Zuma termékei több hazai forgalmazó kínálatában is megjelentek. Itt persze kisebb bútor- vagy szaniteráruházra, nem pedig azokra a nagy láncokra kell gondolni, ahová a magyar vásárló reflexszerűen indul hétvégente konyhát, kanapét vagy nagyjából bármit vásárolni – és ahol ugyancsak jó eséllyel botlik a lengyel bútoripar termékeibe.

Kiemelt kép forrása: Fameg.

….avagy lehet-e (és ha igen, hogyan) egy kiforrott otthon érzelmi töltetét instant előállítani…

Hova indul az egyszeri magyar vásárló, ha (általában nagyon sürgősen) bútorra vagy lakberendezési kiegészítőre van szüksége? A nagy bútorláncokba (Ikea, Jysk, Mömax, XXXLutz) ahol mindent leural a skandináv stílus (utóbbiban a kis- és nagypolgári bútorok utánérzeteivel fűszerezve). De ha mindenki mindent ezekből az áruházakból vásárol, hogyan lesznek a lakásokból már a nulladik pillanattól igazi otthonok, egyedi életterek?

Gyerekkorom színterein, otthon és a rokonoknál együtt élt a régi időkből átmentett, a háborút túlélt kevéske bútor, textil, a csehszlovák elemes szekrénysor meg a modern iparművészeti alkotások. Jól megfért egymás mellett a Tátra étkezőgarnitúra és a régi perzsaszőnyeg, a Gorka Lívia kerámiatál és a kilyuggatott fejű, vágtázó lovakat ábrázoló századfordulós festmény, amit az orosz kiskatonák unalmukban céltáblának használtak.

Ha volt is rá pénz, igény nem született a teljes megújulásra, együtt élt uszkve 100 év bútor- és iparművészete. Ezek az organikusan kialakult otthonok hűen tükrözték a bennük élők személyiségét, múltját. Tervezőként az a legritkább, ha „hozott anyagból” kell dolgoznom; sokaknak vagy nincs bútora (például mert eddig albérletben éltek, esetleg válás után minden a másik félnél maradt), vagy egyszerűen csak elhasználódtak a régi tárgyaik. Akad, aki szándékosan radírozza ki az életterét, mert semmit nem jelentenek számára a korábbi bútorok, kiegészítők. Bár tőlünk nyugatabbra ez nem jellemző, Magyarországon érthető: a szocialista bútoripar remekei többnyire nem képviselnek olyan értéket és minőséget, hogy aki köztük nőtt fel, körömszakadtáig ragaszkodjon hozzájuk. (Persze vannak csodás darabok, amiket akár gyűjteni is érdemes, erről majd egy későbbi posztban.) A valamelyik bútorlánctól vásárolt, vagy online rendelt bútorok pedig a maguk többnyire laminált, tehát műanyag felületével hamar elhasználódnak.

És innen szép nyerni: hogy lehet ezekből a tabula rasa lakásokból, házakból „varázsütésre” valami olyat előhozni, ami otthonossá és egyedivé teszi? Hogyan tudnánk az évtizedek gyűjtőmunkájában, örökségében rejlő érzelmi töltetet – aminek otthonosságára még a legmodernebb lakásban élők is vágyhatnak – instant előállítani?

Nagyon nehezen és évek munkájával, főleg ha csuklóból a 4-5 legnagyobb áruházban vásárolunk. Ezért mutatok most hét olyan üzletet (abc-sorrendben), ahonnan csak néhány kisebb bútort vagy kiegészítőt beszerezve egyedibbé válhat egy otthon. (Ez nem a reklám, hanem a tapasztalataim átadásának helye…)

Aki régen „ecserizett”, biztosan emlékszik arra a jófajta izgalomba vegyülő kissé kellemetlen gyomortáji szorításra, ami elfoghatta a hajnali piacon a választék, a döntéskényszer, az alku és egyáltalán: a „vadászat” miatt. A következő üzletekben már senkit nem fenyeget ez a zsigeri élmény, de a kincskeresés kellemes izgalmára azért lehet számítani – és talán arra is, hogy nyomasztani fogja, mit válasszon, mit párosítson mivel. A rossz hír, hogy az eklektikának nincsenek pontokba szedhető, bemagolható szabályai, és ezekben az üzletekben olyan ízléslabirintusba téved a vásárló, ahonnan legtöbbször szakember vezeti ki. Mégis ajánlom mindenkinek, hogy kerekedjen fel, tágítsa a szemlélethorizontját, és cserébe olyan tárgyakra bukkanhat, melyek nemcsak szépek és hasznosak, de még történetük és lelkük is van.  

AMIKOR GALÉRIA

Antik, design, retró és vintage bútorok, lámpák, ipar- és képzőművészeti alkotások, kiegészítők két szinten. Az 560 négyzetméteres üzlet régebben Villért márkabolt volt, ezt a feelinget máig őrzik a belső tér egyes elemei, pl. a gumival borított lépcsők – de ezt tökéletesen passzol az itt kiállított tárgyakhoz. A 2016-ban nyílt boltban az olcsóbb, pl. az Iparművészeti Vállalatnál készült termékektől a minőségi képzőművészeti alkotásokon és a külföldi bútorokon át a teljesen „krézi” tárgyakig minden megtalálható – nem csoda, hogy filmesek, fotósok is gyakran kölcsönöznek innen.

ARTIBUS

Viszonylag új szereplő Budapesten az Artibus, pedig Nagy Tibor tulajdonos nem ma kezdte a gyűjtést.  2019-ben a Szabadság tér északi ívére, luxuskategóriás lakberendezési boltok mellé pozícionálta magát a debreceni cég, egy egykori gyarmatáru-nagykereskedés impozáns üzletébe. „Az átkosban a Széchényi Könyvtár raktára és restaurátorműhelye működött itt, majd Demján Sándor vette meg a házat. Tizenvalahány évig, amíg mi megérkeztünk, fel sem voltak húzva a redőnyök” – mondja Tibor. A bemutatóterem majdhogynem csak kirakat: debreceni raktárukban ugyanis több száz tárgy, külföldi és magyar bútorok, lámpák szobrok, kerámiák várnak arra, hogy végre felújítsák őket. Aki tehát tudja, mit keres, itt (is) előnyben van.

ARTKRAFT

Baracsi Kati lakberendező 2008-ban kezdett ipari bútorokat és világítótesteket gyűjteni. „Gyárakba, iskolákba kéredzkedtem be, onnan szedtem össze a lámpákat, szekrényeket, gyalupadokat stb. Akkoriban a világon mindössze két üzlet foglalkozott érdemben ezzel a stílussal, egy amerikai és egy francia. Így aztán mikor a lakásunk megtelt, a párom azt javasolta, csináljak üzletet a szenvedélyemből.” Az Artkraft stílusosan egy régi gyárépületben (a régi Április 4. Gépgyár telepén) van a Budafoki úton, 1.500 négyzetméteren. A tárgyak nyers, szokatlan külseje miatt az első három évben még csak külföldi megrendelések futottak be Katihoz, aztán lassan a magyar kreatívok, grafikusok, építészek, filmesek is felfedezték az üzletet, és mára a hazai vásárlók aránya 70 százalék körül van. „Nyugaton gyakrabban cserélték a gyárak, intézmények bútorzatát, így az ottani vevők ezekkel az ipari tárgyakkal még sosem találkoztak élőben. A magyarok viszont pontosan emlékeznek arra, hogy pl. az adott lámpa alatt dolgoztak a gyárban húsz évig.” A férfias, karakteres tárgyak 95 százalékban Magyarországról származnak, egy törékeny nő gyűjtésében – érdemes megnézni az üzletet annak is, aki nem ipari stílusban képzeli el az otthonát.

DAKEN

Friss szereplő a 2019 áprilisában indult Daken is, a korábban sminkesként dolgozó Koma Tímea Zsófia és testvére, a profi kosaras, asztalos és restaurátor Koma Dániel üzlete. „Szerettem volna a lakásomat olyan bútorokkal berendezni, mint amik most itt az üzletben megtalálhatók, ezért kezdtem gyűjteni őket. A nagymamánk, Gaubek Júlia Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész belsőépítész, bútor- és lámpatervező volt, igyekszünk tőle is minél több tárgyat felkutatni.” A „slowfurniture” mozgalom jegyében felújított bútorok (pl. a Hidasi Zsófi csodálatos kárpitjaival bevont székek) és lakberendezési tárgyak mellett kortárs festők képei is megtalálhatók a kis belvárosi kuckóban.

FABRIKA

Kollár Mariann a vintage borok világából érkezett a vintage bútorokéba, a 2015-től működő Fabrikát 2019-ben vette át. A midcentury, retró tárgyak mellett egyre nagyobb teret kér a háború előtti, art deco és Bauhaus lámpák gyűjteménye, az olasz dizájnlámpák között pedig jelzett darabokra is bukkanhat, aki szerencsés. A már ikonikusnak számító csehszlovák tömeggyártású bútorok mellett sok Angliából behozott teakfa darabot is találni. A színkavalkádhoz a jól használható, nagyméretű retró szőnyegek is hozzátesznek.

MÖBELKUNST

„Mindenki hülyének nézett, amikor 20 évvel ezelőtt gyűjteni kezdtem a bútorokat, lámpákat a harmincastól a nyolcvanas évekig. Sokan azt sem értették, mi kerül egy használt bútoron ennyibe” – mondja Fugerth András, a Möbelkunst alapítója. A kőbányai, korábban bányagépszerelő műhelyként működő 1000 négyzetméteres shoowroomban főleg midcentury(„keleti blokkos” nevén retró) skandináv és kelet-európai bútorok, lámpák és kiegészítők kaphatók. A borsos árú ikonikus darabok mellett stílusos, de kevésbé ismert tervezők bútorai is elérhetők. „Amikor elkezdtem tárgyakat találni (és nem gyűjteni, mert könnyen elengedem őket), még csak a Falk Miksa utcában lehetett Bauhaus vagy art deco bútorokat kapni. Mára a midcentury szinte mainstream-mé vált. Sok új üzlet is nyitott, de mondhatni organikusan alakult a piac, a többség figyel arra, hogy kicsit mással foglalkozzon, mint a többiek” – véli Fugerth.

WOODELIER

Hollywood-i pompa, dél-európai könnyedség és sokszor valami bájosan pimasz vonás jellemzi azokat tárgyakat, melyeket Szendrei Judit kínál a Woodelier-ben.  „A nagymamám gyönyörű sárospataki házában nőttem fel, igazi mesevilágban, ahol a népi kultúra megannyi praktikus és egyszerű eleme keveredett egy polgári otthon hanyatló eleganciájával. Felnőttként pedig Franciaországban éltem egy ideig, és ez idő alatt a franciák burjánzó, nagyvonalú, habos eleganciája és könnyedsége is mély nyomot hagyott a szívemben” – meséli Judit. A dél-budai, régi gyárépületben rejtőző üzletben vintage, retró és midcentury bútorok, kiegészítők között lehet válogatni, és mindegyik hordoz magában valami „woodelier-eset”. És hogy ez mit takar? Íme Judit szinonimaszótára: „elfeledett és újra megszeretett, eredeti, egyedileg gyártott, felújított, összegyűjtött, fa, üveg, kristály, réz, bársony, merész, hagyományos, különleges, meglepő, kreatív, szexi, érdekes, vagány, lenyűgöző, bohém, boho chic, bátor, városi, menő, megfakult, buja, pompás, antik, vintage, retro, midcentury modern, használt, káprázatos, különleges, gyönyörű.”