A konyha, ami három évig készült

Az okoshűtő intézi a bevásárlást, egy robotkar bepakol a mosogatógépbe, a pult öntisztuló anyagból készült, a tűzhely pedig megfőz helyetted. Minimum ezt várnám egy konyhától, ami három évig, három asztalosbrigád közreműködésével állt össze. Csakhogy ez itt Magyarország, 2022, a csoda pedig, hogy ez a bútor egyáltalán manifesztálódott.

Elég leírnom, és már kacagok is kínomban: 2019. január végén, tehát több mint három éve szerződtünk le az ingatlan tervezésére, de csak mostanra került befotózható állapotba, és erről sem mi, sem a megrendelőink nem tehetnek.

A kiadásra szánt lakás egy különleges lakóparkban áll; Zoboki Gábor jegyzi, ennek megfelelő építészeti minőséget képvisel parkosított környezetben, fantasztikus kilátással.

Az alaprajzhoz azért hozzányúltunk, épp a konyhában: keskeny, szeparált helyiség volt, amit egybenyitottunk a nappalival, így a némileg panel miliőjű főzőhelyiség helyett kaptunk egy tágasabbat, világosabbat, ahonnan a kilátás is élvezhető. Az épület különleges formája miatt a derékszögekkel csínján bántak a lakásban, de igaz, ami igaz, amikor még egyetemistaként egy Makovecz Imre tervezte kör alaprajzú családi ház berendezésén ötleteltem, jobban rágtam a ceruzám végét.

A megrendelői brief tömören úgy szólt, hogy legyen luxi, bársony, arany, de azért modern, és vegyük figyelembe, hogy nem a tulajdonos fog benne lakni, szóval ne hozzunk be sérülékeny és drága termékeket, specifikus igényeket kiszolgáló megoldásokat.

A színeket megtolhattuk, de csak annyira, hogy szélesebb réteg számára elfogadható maradjon a kombináció, nehogy emiatt forduljon ki egy potenciális érdeklődő az ajtón. Innen nézve szerintem kifejezetten bátor dolog bevállalni egy ilyen árnyalatú konyhát, sokan még saját részre sem merik. Az egyik asztalos által nemes egyszerűséggel bilikéknek titulált szín (nem, nem emiatt szedtük le végül őt is a projektről, bár megérdemelte volna!:) saját recept, a Milesivel kevertettük ki.

Egyedi tervezés a fürdő szintén bátrabb árnyalatú mosdószekrénye is; ez a termékcsoport az egyik vesszőparipánk, mert jellemzően irreális áron lehet kapni többnyire teljesen használhatatlan darabokat. Így vagy mi tervezünk, vagy olcsó és praktikus megoldásként az Ikea Godmorgon-ra szavazunk.

Szempont volt, hogy legyen külön gardrób szoba, de emiatt be kellett áldozni a master fürdőt. Cserébe mosdótál került a gardróbba; ettől eleinte idegenkedtek a megrendelők, de kolléganőmmel biztosak vagyunk benne, hogy jó szolgálatot fog tenni, mikor például a foglalt fürdőben épp nem lehet fogat mosni a reggeli rohanásban. A franciaágy szintén saját tervezés, egyedi gyártás, azzal is megjártuk a hadak útját, de a cél, hogy szülessen egy faltól-falig háttámlás, behúzott falikaros, luxushoteleket idéző ágy szép huzattal, megvalósult.

A lakásban látható lámpák nagy része három éve még épphogy megjelent a termékpalettán; van köztük olyan is, amit kinéztem külföldön, majd kerestem rá itthoni forgalmazót, és azóta szerepel az ő kínálatában.

A lakásba extra minőségű, tömörfa, füstölt, natúr olajozott tölgypadlót választottunk, ehhez passzolnak az ajtók és a rejtett vasalatos tolóajtó is. Ezek adták azt az alapot, amire már lehetett szépen építkezni.

Most egyébként kivételesen nem a festés volt az asztalosok gondja (nincs fújókamrája/szerszáma, nem tudja/nem akarja megcsinálni, covidos lett ő/a macskája stb.), hanem egy jónevű asztaloscég házon belüli vitája miatt kerültünk mi két szék között a földre, és továbbítottak minket egy másik csapathoz, akik viszont szétbarmolták, ami addig elkészült, hogy végül egy tapasztalt szakember hozza rendbe a konyhabútort. Ehhez pedig nem is volt szükség többre, mint uszkve ezer telefonhívásra, a tervezettnél jóval több művezetésre és persze elképesztő, csaknem három évre elegendő türelemre. Nyilván ez egy szélsőséges eset, szerencsére nem a napi rutin része, de azért összegyűlt már több posztra való a magyar kivitelezői valóságról, pl. ez és ez.

A fotózás azon pillanataiban, amikor épp nem kellett pakolni/felmosni/bútort tologatni/üvegkorlátot takarítani (bizony, ilyen fenszi a tervezők élete!), lehetett inspirálódni a következő projektekhez. Mivel ezek közé a saját lakásunk is felsorakozott (akasztják a hóhért), megígérhetem, hogy még több exkluzív tartalommal szolgálok majd – a méltán népszerű “vér, verejték, könnyek” kategóriában!

Fotó: Schwarzenberger-Ludván Gyöngyi

Kiegészítők, dekorációs tárgyak: Mobili Mania, Solinfo

Párnák, tapéták: HomeDesign

Partin sorsolták ki a világ legmenőbb szemetesét – mi pedig megnyertük

Pontosabban Anna kolleganőm, az ő nevét húzták ki magából a szemetesből a Home of Solinfo termékbemutatóján; a többesszám csak annak szól, hogy én is (aki még az iskolai tombolán sem nyertem soha egy szelet csokit sem:) osztozhatok az örömében. De mégis mi kerül ezen a kukán 170 ezer forintba?

„Ezt a szemetest még a fiunk is használni fogja, meg az ő gyereke is, és még akkor is halkan fog csukódni a fedele” próbálta Anna elmagyarázni a férjének, miért olyan nagy szám ez a szemetes. A termék 2009 óta a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) állandó kiállításának része, a helyét „igazi, alázatos mesterműként” az ipari esztétika és a rendkívül hatékony pedál kombinációjával érdemelte ki. (És így lett a MoMA az egyetlen hely a világon, ahol egy szemetes önmagáért, mindenféle többlet jelentésréteg nélkül kiállítási tárgy.)

A szemetes története olyan, mint minden jó mese: adott egy egyszerű, rendes, keményen dolgozó legény (fémmunkás Dániában a harmincas években), akitől a babája azt kéri, hozza le neki a csillagokat (tervezzen egy jól működő, pedálos szemetest a fodrászszalonjába), és a legény vállalja is a kihívást, tűzön-vízen át megvalósítja szerelme kérését. De ehhez az is kellett ám, hogy a szerencse mellészegődjön (1932-ben nyert egy kocsit a helyi focistadionban tartott sorsoláson, de nem volt jogosítványa, eladta, és az árából vett egy esztergát, majd belefogott a saját fémipari vállalkozásába). A szerelem és a szemetes pedig újabb szerencsét hoztak neki: a felesége kliensei között sok orvos- és fogorvosfeleség akadt, akik látták, milyen praktikus ez a szerkezet, és beajánlották férjeik munkahelyeire.

Marie, Holger és a fodrászszalon a szemetessel.

Marie és Holger pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak. A történet ugyanis innen már a lányukkal folytatódik. Jettének semmi köze nem volt az apja cégéhez, ám annak halála után nem akarta veszni hagyni, átvette a vezetést. De ne úgy képzeljétek, hogy valami csillogó-villogó dizájncég igazgatótanácsi ülésére kellett besétálgatnia havonta egyszer; a műhelynek akkoriban csak egy alkalmazottja volt, és elsősorban kórházaknak, fogorvosi rendelőknek, hajóknak, benzinkutaknak adtak el nagyon jó minőségű, strapabíró szemeteseket, szóval a gyártásba Jettének is be kellett szállni. Minden lány álma egy ilyen kukás műhelyt örökölni apától, nem igaz? De Jette nem volt rest, elültette ezt az egy szem kis babot, amit örökölt, és az akkorára nőtt a végén, hogy egészen New York-ig el lehetett mászni a szárán.

Jette a melóban.

Jette úgy vitte hírét a csodababnak, hogy meglátogatta a szomszédos királyságokat (vonatra szállt a szemetessel, és elvitte Skandinávia-szerte mindenféle bútor- és dizájnboltba). Ez azért is okos húzás volt részéről, mert Dániában a Vipp-et úgy ismerték, hogy „tudod, az a szemetes, ami a fogorvosnál van”, míg a többi skandináv országban újszülöttként tudtak rácsodálkozni a formára és a minőségre. A dán egyszerűséget, funkcionalitást szimbolizálja számomra a név is; a Vipp azt jelenti dánul, hogy billent, dönt – ez maga a mozdulat, amivel kinyitunk egy szemetest.

A Vipp bérelhető menedékháza, a saját termékeikkel berendezve.

Azóta már Jette fia és lánya is beszállt a családi cégbe, a termékpaletta pedig egyre bővül, magas minőségű konyhákkal, asztalokkal, székekkel, lámpákkal, kanapéval. Ezeket meg is tudjátok nézni, tapintani a Home of Solinfo belvárosi üzletében, és lehet fölöttük ábrándozni egy kicsit, hogy lesz ilyen nektek is, vagy legalább örököltök egy fémműhelyt, esetleg (de erre már tényleg nem sok esélyt látok, ehhez minimum burokban kell születni) egy szép napon nektek is az öletekbe hull egy 30 literes Vipp szemetes!

Képek forrása: Vipp

Kiemelt kép: Gosztom Gergő/Kiss Bálint

Fából vaskarika, avagy szőnyeg porallergiásnak – rég küzdöttem ennyit egy termék felkutatásával

Megint egy terméktípus, ahol akkora piaci rés van, hogy komolyan elgondolkodtam a lefejlesztésén. Addig is átmeneti megoldásra volt szükségünk, de villámgyorsan.

Nem megrendelőtől érkezett a felkérés, hanem a saját családomban merült fel az igény arra, hogy a gyerekszoba szőnyegét lecseréljük. Csakhogy a cipésznek (néha) lyukas a cipője, én évekig húztam-halasztottam ezt a projektet, mígnem a fiam enyhe porallergiája hirtelen oda jutott, hogy gyógyszert írtak fel rá. Így aztán azonnal elbúcsúztunk a gyerekszoba hatalmas szőnyegétől, ami érzelmileg is megviselt minket, mert egy számunkra fontos embertől kaptuk ajándékba, aki ráadásul már nincs is közöttünk. Ráadásul ott álltunk a 28 négyzetméteres, kongó, parkettás gyerekszobában, ahol az éber idő 90 százalékát a földön játszva töltjük, hogy rendben, akkor mostantól itt fogunk élni – csak lövésem sem volt, hogyan. Abban reménykedtem, hogy mióta utoljára rákerestem, valaki lefejlesztett egy elérhető árú terméket.

A civilizált körülmények, a szabályozott páratartalmú helyiségek és a sűrű beépítettség a poratkák melegágya; mi bolondok is évekig párásítottuk a gyerekszobát, gondolván, hogy ennél jobbat nem is tehetünk a gyerekkel. Hivatalos adatot nem találtam az országos érintettségre vonatkozóan, de azt minden szakember kiemeli, hogy a gyerekek körében (is) egyre nő a porallergiások száma, sőt, a betegség egyre fiatalabb korban jelentkezik. És igen, megerősítem: az a gyerek is érintett lehet, aki alig fogyaszt tejterméket, két pofira tolja a gyümölcsöt-zöldséget, hetente cserélik az ágyneműhuzatát, hetente háromszor sportol, minden nap kiviszik levegőre, és hétvégenként túrázni jár…

A porallergia pocsékul érint bizonyos lakberendezési alapvetéseket a szőnyeg- és függönyhasználattal kapcsolatban, az ökölszabály a következő: ne legyenek szőnyegek és függönyök. Még a más allergiák esetén elfogadható szizál sem játszik, mert a szálai közé a poratka befészkeli magát. De a testet-lelket melengető textilek igenis kellenek egy otthonba, fel is szívtam magam a feladatra. Azt előrebocsátom, hogy nem itt és ebben a témában fogom a spanyolviaszt feltalálni, mert egyszerűen nincs tökéletes megoldás – egyelőre. Viszont az elmúlt egy hónapban számba vettem az összes lehetőséget, így ha valakit érint ez a probléma, könnyebb lesz döntenie, mérlegelnie az előnyöket és a hátrányokat.

Kezdtem azzal, hogy átmenetileg egymás mellé pakolt jógaszőnyegekkel borítottam a szobát – ebből nekem az egy főre eső átlagnál számottevően több van -, hogy ne a hideg padlón ücsörögve játszanak. Ezeket elég volt fertőtlenítős vízzel áttörölni, a gyerekek pedig imádták, ahogy hazaértek, rögtön kezdődött is a közös torna, de vizuálisan azért nem volt túl meggyőző ez a megoldás. A szoba mérete miatt nálunk nem jött szóba, hogy hetente kétszer kimossak egy bármilyen szőnyeget, mert egy 10 négyzetméteres darab egyszerűen nem fér be a mosógépbe. Majdnem levarrtam egy több mintás-színes rongyszőnyegből álló, egymáshoz tépőzárakkal kapcsolódó kompozíciót a GAN szőnyegek mintájára, de aztán felfogtam, hogy egy öt szőnyegből álló megoldás esetén minden nap kellene egyet mosnom, hogy a hét végére letudjam őket. Ezt a mókát inkább meghagynám azoknak, akiknek házvezetőnőjük van, vagy pedig teljesen igazságosnak érzik (netán élvezik is), hogy a munka és a gyereknevelés mellett napi uszkve 2 órát házimunkáznak extra szőnyegmosás nélkül is.

A saját felszabadításom (pontosabban további le nem kötésem) gondolata adott újult erőt a termékpaletta végigfésüléséhez, mutatom, mire jutottam. Ez az alábbi szuper termék: remek a műszaki megoldás (a szőnyeget radiátorra lehet kötni, ami felmelegíti a csöveit, elpusztítva így a poratkákat), gusztusos a dizájn. Kár, hogy mint kiderült, nem dobták piacra, pedig ráadásul egyedi megrendelésre készülhetne (azaz nem kellene raktározni, fizetni az állandó munkaerőt) – nem értem, és szomorú vagyok miatta, sajnos sok ilyen klassz ötletet megy a kukába.

Siem-Pabon, Fervent carpet

Harmadik lehetséges megoldásként az vizsgáltam meg, mit tenne ilyen helyzetben egy svéd. Ha már olyan híresek a príma és praktikus termékeikről ugye. És nem kellett csalódnom (de picit azért mégis), mert volt rá ötletük, már 1956-ban. A Brogeby testvérek esőkabátokat gyártottak, de valamiért rajtuk maradt egy nagyobb raktárkészlet, mire kitalálták, hogy felcsíkozzák őket, és szőnyegeket szövetnek belőlük. A Horredsmattan szőnyegek tökéletesen megfelelnek egy allergiásoknak, a poratkák ugyanis nem találnak táplálékot a lazábban szőtt nylon szőnyegszálak között, melyeket rendszeresen és tökéletesen alaposan át lehet mosni vegyszeres meleg vízzel. (Egyébként szintén az ötvenes években rukkolt elő a neves dizájncég, a DuPont is nejlonszőnyegekkel.) Műanyag szőnyegeket persze már bárhol lehet kapni, általában kültérre javasolják őket, és találtam magyar gyártásút is: a Fehérvári úti vásárcsarnokban lehet kapni a Szőnyeggurunál sokféle színben és jópofa mintákban. A tulajdonos mesélte, hogy ezt a típust régebben Magyarországon svédszőnyegnek hívták, amíg ugyanis nálunk nem lehetett kapni, onnan hozatta be, aki ilyenre vágyott. Akármilyen szépek és praktikusak is ezek a szőnyegek, nem mellettük döntöttem: közlekedőbe, konyhába valóak, de órákat legózni, társasozni egy ilyen vékony szőnyegen garantált felfázást és elmacskásodott végtagokat eredményez.

Jó, akkor nézzük, mit mond Kína, a világ legnagyobb lakberendezési termékgyártója. Szerintük ez lesz a tuti:

…amiről nekem mindig ez jut eszembe:

Aláírom, hogy a kínai megoldás meleg, kényelmes és könnyen tisztántartható, tudja ezt mindenki, aki nem úszta meg a játszóházazást a gyerekkel (azaz gondolom senki, akinek gyereke van). Olcsónak viszont csak a diszkókockás megoldások nevezhetők, mert mondjuk ezek a szép angol és svéd puzzle játszószőnyegek már elég húzós árban kaphatók, legalábbis a mi 10 négyzetméteres verziónkért kért összeg már volt elfogadható.

És hogy mi lett végül a döntés? Lengyelországból rendelt kínai gyártású termék (hihetetlen, hogy mennyire uralja a termékpalettát ez a két ország, erről bővebben ebben a posztomban olvashattok), aminek a színeiről kár is beszélni, de legalább annyit tud, hogy mivel háromszögekből áll, számtalan mintát ki lehet rakni belőle. A gyerekek nagyon élvezik az óriáspuzzle-t, több mintaverziót is kipróbáltunk már, meleg és kényelmes, a takarítása pedig pofonegyszerű. Íme a termék bevetésen. (Aki tud jobbat, környörgöm, ne tartsa magában!)

10 mutatós lakberendezési ajándék 10 ezer forint alatt, ha megint az utolsó pillanatra hagytad a karácsonyi vásárlást

Garantáltan dizájnbiztos és még beszerezhető ajándékok, ráadásul azokat is meglephetjük vele, akiket nem ismerünk annyira jól. Magyar tervezőktől, retró boltokból és a legnevesebb külföldi dizájncégek termékeit forgalmazó budapesti üzletek kínálatából is szemezgettem.

Extra minőségű, általában életigenlő színekkel és mintákkal hódító párnákat tervez Mózes Laura. Ez a 6.500 forintos darab a Budapest építészeti szépségeit bemutató sorozat része, pont a várva várt angyallal. Nincs az az enteriőr, amiben nem mutatna jól!

Jön az új év, és vele a fogadalmak – hátha valaki a nagy fogyás mellett jövőre rendet is akar tartani. Ez az asztali rendszerező a világhírű svájci dizájncég, a Vitra terméke, a Mobili Mania-ban kapható 9.930 forintért. Átadható szaloncukrokkal bélelve, de akár szép íróeszközökkel továbbfejlesztve – az ajándékozott biztosan nem fogja a fejünkhöz vágni.

Különleges felületű, megkapó dísztál, mehet rá gyümölcs, bejgli, de akár karácsonyi dekor is, pld. néhány tobozzal és fenyőággal is csodásan mutathat. Zubor Lóránd korongozott, vízüveg-felületű alkotása örök darab lehet bármelyik háztartásban. A legnagyobb, L-es méret 7.990 forintért kapható a VALAMI Hazai-nál.

Bruno Bourel Párizsban született, a Sorbonne-on tanult, de már hosszú ideje Magyarországon alkotó fotóművész, akit megihletett Budapest, illetve az itt élők mindennapjai. Ez az 500 példányra limitált, a művész eredeti szignójával és sorszámmal ellátott fekete-fehér művészeti nyomat 7.000 forintért kapható a Rododendron-nál, és akár egy egyszerű ikeás keretben is csodásan mutat.

Ha karácsony, akkor a gyertyák, gyertyatartók sem maradhatnak le a bevásárlólistáról. Ezt a szabad szemmel is jól látható (majdnem 20 cm magas), rögvest tapogatásra ingerlő beton mécsestartót a brutalista építészet inspirálta. A magyar tervezőcsapat, az OBAI termékét 9.500 forintért a Ligne Roset bemutatórtermében vásárolhatjátok meg, és ha már ott vagytok, lehet gyönyörködni a többi (jóval kevésbé pénztárcabarát) bútorban és kiegészítőben is.

Pár napja nyílt meg a Solinfo újabb boltja, melyben meghatározó skandináv dizájncégek termékeit árulják. Ezt az üzletet a covid, pontosabban a komfortos és meghitt terek utáni fokozott vágyakozás hívta életre, és itt biztosan sokkal több elérhető áru darabot fogtok találni, mint mondjuk a Roche Bobois showroomjukban – de ha már arra jártok, oda is nézzetek be mindenképpen. Ezt a bekuckózásra hívogató, csavart mintájával és színeivel a mákos bejglit eszembe juttató (mindenről az jut már eszembe…) plédet 8.900 forintért lehet elvinni.

Móka, kacagás és koccintás vár arra, aki Tomay Kata magyar írók és költők, valamint a hazai bajuszkultúra előtt tisztelgő felespoharait viszi ajándékba. Ha irodalomszerető az ajándékozott, még a kedvenc könyvét is mellécsomagolnám a vonatkozó szerzőtől, úgy az igazi. A poharak 3.800 forintos darabáron kaphatók, a koccintás végett legalább kettőt ajánlott vinni ugye. Beszerezhető a régi motoros Magma lakásművészeti üzletben – bár a honlapjukon elfogyottat írnak a termékre, kapható náluk (felhívtam őket helyettetek is), hajrá.

Ha már könyvek: a Studio Nomad könyvtámasza mindent tud, amit egy jó karácsonyi ajándéknak tudnia kell; szép, hasznos, köze van a könyvekhez és bónuszként még csillog is. A fémlapot a felhasználó hajtogathatja kedvére a perforáció mentén. 9.000 forintért vásárolható meg a Hoom-nál.

Nem is lennék önazonos, ha nem tennék ide valami retrót és valami vázát, ezt a kettőt most ötvöztem. Ugye titeket is szarvasagancsra emlékeztet a repesztett máz mintázata? Értelmezhető magasságú (31 cm), és elég öblös a szája ahhoz, hogy beleférjen pár fenyőág, amire mehet néhány dísz – kész is a karácsonyi dekor. 9.400 forintért vihető a Dakenből.

Őszinte bánatomra a több magyar tervező karácsonyi asztalterítőit áruló webshop leállt a fránya covid meg az alapanyag-problémák miatt, így onnan nem tudok nektek javasolni semmit. Szerencsére a Printánál lehet még kapni ebből a juta-pamut anyagból készült mézeskalácsos asztali futóból 8.500 forintért – pont olyan otthonos és meleg karácsonyi hangulatot áraszt, amilyenre sokan vágyunk.

Kiemelt kép forrása: Bloomingville

Semmi különös, csak négy csodálatos enteriőr talpig karácsonyban

Valahol first world problem, de hívő, vagy hozzám hasonlóan legalábbis a karácsony ünnepében kulturális és lelki értelemben hívő embernek veszteséget és fantomfájdalmat okoz, ha a sok munka vagy különböző gondok miatt nem úgy fordulhat rá az ünnepekre, nem úgy várakozhat, ahogy jólesne. A szenteste elrohan, másnap pedig jelez az idegsejt-memória: ott valaminek még lennie kellene – és ezt az ürességet nem lehet bejglivel betömni. Idén nem ez a terv, remélem nálatok sem, és hogy a következő négy hétben esténként ne a neten pörögjetek inspiráló dekor után kutatva, hanem inkább egy jó könyvet olvassatok, összeszedtem nektek négy olyan karácsonyi enteriőrt, amiből meríteni tudunk.

Tele a padlás (értsd Pinterest) mesésebbnél mesésebb karácsonyi enteriőrökkel, de sok van köztük, amiből semmilyen tanulságot nem tudunk levonni azon kívül, hogy gyakrabban kellene lottóznunk. A következő enteriőrök azonban nem ide tartoznak.

Idén tapasztalataim szerint a dekorok többnyire a természetességről, a szinte csupasz fenyőágakról, a zöld és bogyós növényekről szólnak, múlt héten egyébként ösztönösen én is így készítettem el a saját kis adventi díszeinket. Mindegy is, hogy a kínálat, a covid miatt megnőtt túrázási kedv, netán az ilyen-olyan elméletekből sarjadó, de végül egyként az egyszerűség utáni vágy által dominált divatos életstratégiák fordították így a trendet, az én szememnek és lelkemnek ez most nagyon jól esik. Nézzük, ti mit gondoltok róla!

Kezdem rögtön egy hamisítatlan angol vidéki házzal, mert ennél karácsonyibbat akkor sem tudnék álmodni, ha egy kiadós hószánozás után egy pintnyi forralt bort elkortyolva kandallótűz előtt aludnék el medvebőr-szőnyegen. A tulajdonos a New York-i Barneys volt divatigazgatója, Amanda Brooks, aki művész férjével és két kisgyerekével nyugodtabb életre vágyott egy olyan helyen, ahol a karrierjét a saját ritmusában, kevésbé feszített tempóban építheti. A mesés Cotswoldsbe költözött, és nyitott egy boltot, ahol válogatott ruhákat, illetve bútorokat és kiegészítőket árul, ezekkel dekorálja a saját otthonát is. Ha alaposabban megvizsgájuk a képet, kiderül, hogy a bútorok egyáltalán nem luxuskategóriásak, nem is egy stílusba tartoznak, mégis kifinomult egységgé áll össze a kopottas antik asztal a rusztikus konzollal, a csíkos chesterfield kanapé (melyet először nem is kedveltek a tulajdonosok, de nem volt idejük átkárpitozni, és végül a szívükhöz nőtt) az öblös fotelekkel. A dekor „semmi extra”, leveles-bogyós ágak, a karácsonyfán klasszikus, piros gömbök, néhány gyertya. Ne gondoljuk, hogy ilyen alapra (gerendás mennyezet, kandalló stb.) dolgozni pofonegyszerű, nagyon el lehetne tévedni itt is a berendezéssel, de ez a tökéletesség maga. Amanda szerint „a karácsony nem a jó ízlésről szól. Hanem arról, hogy jól érezzük magunkat.” Azért nekem nem fáj, hogy miközben ő jól érzi magát, az ízlést sem küldte le a szenespincébe. Kedves Amanda Brooks, leszel a barátnőm?

Mostanában sokat böngészem az amerikai transitional (tehát a tradicionális és modern, sőt éghajlattól függően még a mediterrán elemeket is harmonikusan magába olvasztó) otthonokat, ugyanis az egyik nemrég kezdett tervezési munkánk éppen ilyen lesz, és meggyőződésem, hogy sokatoknak be fog jönni ez az itthon még kevéssé elterjedt trend. Ez a hegyi ház a transitional stílus Netflix által felkent papnőjének, a Studio McGee névadójának alkotása. Tanítani lehetne, ahogy az arányokkal dolgozott: meg sem próbált versenyre kelni a kintről betüremkedő zöld lehengerlő mennyiségével, hanem néhány asztaldíszen kívül csak arra koncentrált, hogy a külvilágot egy db gazdagon díszített, csillogó-villogó fával ellenpontozza. Mintha csak egy gyertyát gyújtott volna meg, ami a tér arányai miatt történetesen egy karácsonyfa kellett legyen. Még azt a magas labdát sem ütötte le, hogy a kandallót feldíszítse – hát nem dicséretes ez a természetet maga elé és fölé engedő mértékletesség? Egy picivel több dekor, és máris giccsbe fordulna ez a helyiség.

Azoknak, akiknek hozzám hasonlóan sem angol cottage-ük, de még egy fránya kandallójuk sincs, és nem Aspenben fogják tölteni (idén sem) az ünnepeket, esetleg karácsonyfát sem szeretnének állítani, ezt a képet hoztam. Ha tárgy lennék, hatalmas váza szeretnék lenni, mindig tele vízzel és az évszakoknak, ünnepeknek megfelelő szép növényekkel. Ezt a betlehemi csillaggal, százaz és bogyós faágakkal tarkított dekort bárki kézügyesség nélkül, minimális anyagi ráfodítással elkészítheti. Az enteriőr azt is ékesen példázza, hogy mindegy, milyen színű a szoba (mondjuk ez a kék fenséges), a zöld és a karácsony mindeképpen jól fog állni neki. Ehhez hasonló kerámiaházikók pedig bármelyik tisztességes karácsonyi vásárban beszerezhetők, de akár ti magatok is készíthettek keramikussal, pld. Szentendrén – nekem innen csodálatos házikóformájú karácsonyi díszeim vannak.

Végül pedig jöjjön a személyes kedvencem: Osloban is úgy gondolták, hogy nem kell sok flanc a karácsonyi hangulathoz, és egy fél hegyoldalnyi erdő lakásba vonszolására sincs szükség – elég néhány gyertya, pár toboz egy szép fatálban, egy zöld koszorú a falon. Na, ki vette észre a trükköt? A trükk az, hogy ez a lakás nemcsak karácsonykor, hanem az év másik 362 napján is olyan állapotba hoz bárkit, hogy minden világok minden élőlényét legszívesebben a keblére ölelné. Ugye ti is látjátok, hogy egy jó alapra már teljesen felesleges túl sok dekort, alapozót, púdert, highlightert és mifenét rápakolni? A minőség, a szép formák, a tiszta elegancia látványa mindent visz. A hátsó kanapés fal egyébként 2022 fő lakberendezési színét viseli, az árnyalatról bővebben ebben a posztomban olvashattok.

Nem költöttünk csilliókat erre a lakásra, de szívesen héderelnénk benne

Tévhit, hogy belsőépítész vagy lakberendező megbízása csak a milliomosok kiváltsága. Sokszor leírtam már, hogyan hozza be a saját árát egy tervező, úgyhogy most inkább képekkel mutatom meg, mi alakult egy kis büdzséjű felújításból.

Ezt a lakást egy nagyon helyes, keményen dolgozó lánynak, Dalmának terveztük. Már az első perctől világos volt, hogy ebben a projektben nem antik bútorokra fogunk licitálni a Falk Miksában, vagy olasz dizájncégektől rendelgetni nyakló nélkül, hanem elsősorban az áraikat alacsonyabban tartó, bemutatóterem nélkül működő online üzletekből dolgozhatunk. A lakóparki ingatlanban korábban nem élt senki, az első tulajdonos befektetési céllal vásárolta, viszont valamiért mégis jó ötletnek tartotta, hogy az uszkve 50 négyzetméterre négyféle (!) padlóburkolatot, valamint egy mindegyiküktől elütő ajtószínt válasszon. Akárhogy ötleteltünk, ezzel egyszerűen nem tudtunk dolgozni, padlócserét javasoltunk. Bár a konyha és a fürdő hidegburkolata maradt, a laminált padló cseréje komoly érvágást jelentett az amúgy is alacsonyabb büdzsének már a nulladik órában. Csakhogy ilyeneken nem érdemes spórolni (lásd még: sz**ból várat építeni) inkább máshonnan, pld. a bútorokból kell vágni. A laminált padló felszedésekor szólt a kivitelező, hogy érdemes is volt nekifogni: a lakópark kivitelezésekor ugyanis olyan rossz minőségben fektették le a padlót, hogy néhány felmosás után felázott volna. (Egyéb horrorsztorik és javaslatok lakóparki lakások vásárlásához ebben a posztomban olvashatók.)

Mivel Dalma szeretett volna minél több olajozott tölgybútort (pontosabban azok laminált változatát:), és tudtuk, hogy színek is lesznek bőven, rábeszéltük egy nagyon nyomott árú (kevesebb mint 4ezer Ft/nm), semleges, szinte fehér famintás laminált lapra, ami viszont V-fugás. Utóbbit mindenkinek javasoljuk, mert azzal, hogy a padlólapok éle le van csapva, esztétikailag és műszakilag is sokat nyerünk. Egyrészt a lapokat optikailag elkülöníti egymástól az általában 45 fokban vágott szélük, tehát jobban hasonlítanak egy valódi fapadlóra. Másrészt a fózolás miatt nem lesznek mikrorések, ahol a víz bejuthat, valamint a padló sem púposodik fel, marad mozgástere. Persze leginkább az javasolnánk, hogy ne laminált legyen az a padló, de hát a mai árak és a globális fahiány miatt most inkább hallgatunk. (Beszámoló a mostani elképesztő helyzetről, tanácsok felújításba kezdőknek ebben a posztban találhatók.)

A nappali két hosszú fehér fala nyomasztóan üresen tátongott, de tapétázás nem jött szóba az ára miatt, így színes falfestékkel oldottuk meg a helyzetet. A sok méricskélést és tűpontos melót igénylő minták miatt a szobafestő persze csókoltatott minket, de ezzel még együtt tudunk élni. A kör alakú asztal mellett hosszasan kampányoltunk; Dalma eleinte írtózott tőle, de inkább lenyeltem volna keresztben a lézermérőmet, minthogy ebbe a sarokba egy négyszögletűt betervezzek, vagy a népszokást követve egy téglalap alakút a rövidebb végével a falhoz toljak. Az asztallapot asztalos vágta, hogy ugyanabból a színű lamiból készüljön, mint a könyvespolcok. Bár Dalma inkább egy új sarokkanapéra voksolt, mi a régi kanapé-új függőfotel kombinációra beszéltük rá: ugyanannyi embert le tud ültetni, egészen pontosan százötvenszer olcsóbb, az meg pláne hallatlan lett volna, hogy boho chic stílusú egy lakás, de nincs benne függőfotel:) Persze itt csak azért tudtunk pénzt fogni Dalmának, mert évekkel ezelőtt ő ügyesen egy vizuálisan alkalmazkodóbb színű és formájú kanapét vásárolt. Elé egy olyan dohányzóasztalt választottunk, aminek a teteje felemelhető-kihajtható, hogy könnyebb legyen ételt kínálni róla (és még egy hozzáillő tv-komód is járt mellé).

Dalma ragaszkodott az ágyához, a szüleitől kapta, mikor különköltözött. Jó minőségű, tömörfa darabról volt szó, így mi sem erősködtünk (túl sokáig), hogy cserélje le. Csakhogy lefestetni sem szerette volna, szóval törhettük a fejünket, hogyan fog a többi tölgy cucchoz illeszkedni, és hogyan nem fogja agyonnyomni a kis szobát ez a nagy mennyiségű dió pác. Anna kolléganőm úgy döntött, egyszerűen eltünteti; a környező színekkel és anyagokkal veszi el a hangsúlyt a bútorról, ehhez pedig többek között egy izgalmas felületű, akvarellhatású – és mint a festőtől, Pávai Tamarától utólag megtudtuk, elég sok kísérletezést igénylő, bonyolult és komplex technikával készült – falfestményt is kitalált. (Mi kérünk elnézést, egyúttal örülünk, hogy Tamara most már ezt is vérprofin tudja!:)

Ez a tulajdonképpen teakonyha-méretű, 3 nm-es helyiség egy praktikus, minden szükséges készülékkel ellátott, baráti vacsorák kiszolgálására is alkalmas konyhává kellett alakuljon, ezt pedig egyedi bútorral lehet a legszebben elérni. Az asztalosra persze itt is várni kellett, de manapság annak is örülünk, ha valami belátható időn belül, precízen elkészül.

A pöttömnyi előszobában szintén úgy tudtuk a legjobban kihasználni a teret, hogy egyedi szekrényt terveztünk. Alul a cipők, jobboldalt a kabátok, és kellett egy kis leülő, no meg néhány fogas is – ennyi játék fért ebbe a helyiségbe.

A rutinos képekért köszönet enteriőrfotósunknak, Schwarzenberger-Ludván Gyöngyinek! Akit bármelyik bútor vagy kiegészítő beszerzési helye érdekel, írjon rám, a posztot nem szívesen terheltem volna ennyi linkkel. Ezzel a bekuckózós, barátokat borozni áthívós kislakással búcsúzunk az ősztől – várunk, advent, gyere, tél!

Már nem az a kérdés, mi mennyire drága, hanem hogy beszerezhető-e – mi lesz a lakásfelújítókkal ilyen árak mellett?

Naponta dráguló termékek, egy hétig érvényes kivitelezői ajánlatok, hiánycikkek gyarapodó listája – hol van már a „békeidő”, mikor még az építőipari munkaerőhiány miatt sírtunk? Közben egyre többen realizálják, hogy az elszállt ingatlanárak mellett nem tudnak home office-ra alkalmasabba, nagyobba, jobba, szebbe költözni, viszont a megtakarításaik nőttek – hát belevágnak a felújításba. Erősen indult ez a november; a következő sztorikat az elmúlt pár napból szemeztem, kizárólag a saját praxisunkból.

No.1. Az ügyes forgalmazó, akin keresztül a kínai rendeléseket intézzük, azt mesélte minap, hogy „a Szuezi-csatornán keresztbeállt hajó nem okozott akkora torlódást a konténerforgalomban, mint amekkora most Amerikában van. A kínai kapcsolataim már csak meglévő kliensektől vesznek fel rendelést, mert nem tudják hajóra tenni az árukat. Eljutottunk oda, hogy számunkra már teljesen ismeretlen kínai ügynökökön keresztül kell foglalni a hajóra, és egyben, előre ki kell fizetni a teljes szállítmányozási összeget. Aztán lehet várni, mikor jön az értesítés valami számról, hogy ide és ide érkezett az áru. De nem csak Keleten van gond; a terméklistánkról például azért vezettem ki az Európában gyártott asztallábakat, mert naponta le kellett kérni az árukat, erre meg nincs kapacitás.”

No.2. Most láttam, hogy egy faipari termékeket forgalmazó komolyabb szaküzlet nem lacafacázott, már a honlapjára is kiírta nagy piros betűkkel, hogy napi árakkal dolgozik. Hasonló vagy ugyanez érvényes persze a nagyobb hidegburkolatos üzletekben és számtalan más helyen is: az árakat pár napig tudják garantálni, de rengeteg a hiánycikk is, főleg szerelvényekből. Az asztalosaink kötik az ebet a karóhoz, hogy jövőre még 10 százalékot (na de mihez képest ugye?) lesznek kénytelenek emelni, emésszük addig is ezt az információt. Az egyik projektünk generálkivitelezője pedig azzal lepett meg minket, hogy nem lesz szükség asztalos művezetésre, mert ő minden tételt (egy lakásba kerülő, azaz nem nagy mennyiségben rendelt szekrényekről és egy asztalról van szó) Lengyelországban fog legyártatni. Korábban több mint 100 fős asztaloscéget vezetett, volt nagy nemzetközi márkák hazai forgalmazója, nem mondhatjuk tehát, hogy a levegőbe beszél. „Van ismeretségem arrafelé, és szállítással együtt olcsóbban és gyorsabban le lehet ott gyártatni, mint idehaza” magyarázta. A generálkivitelezők jó része egyébként már fél éve úgy ad ajánlatot, hogy az kb. egy hétig érvényes, és ezen a gyakorlaton az általam ismertek közül a belátható jövőben senki nem kíván változtatni. Bevallom, tavasszal némiképp gyanakvó voltam, vajon a piaci kényszer vagy az árfelhajtó hatás reménye áll-e az árazási technika mögött, de mostanra nem sok kétség maradt afelől, hogy nehéz máshogy gazdaságosan működni.

No.3. Nem gyakran megyünk ikeázni (nyilván nem azért fogad fel senki tervezőt, hogy onnan válogasson neki mobiliákat, és konyhabútort meg gardróbokat is jobb szeretünk mi magunk tervezni), de most egy ügyfelünk kifejezetten onnan kért konyhát. Nos, a rendelést két raktárukból kell összevadászni, de szerelni már csak részlegesen lehet, bizonyos alkatrészek és készülékek ugyanis hiányoznak. Gardróbszekrény ugyanitt: már szeptemberben megmondták, hogy egyes elemek legjobb esetben is november közepe után érkeznek. A cég azt javasolja az ügyfeleknek, hogy regisztráljanak várólistára, azt viszont nem tudják megmondani, mikor érkeznek be a kérdéses termékek. (Adalék: a túl intenzív kereslet és a folyamatosan akadozó globális logisztikai ellátás miatt már nyáron bejelentette az Ikea, hogy visszavesznek a kínálatból.)

Az okokat tudjuk: a járvány miatt leállt a gyártás és a szállítmányozás, majd mindenki mindenhol egyszerre próbálta behozni a kiesett időszakot. Mivel újra és újra előfordulnak leállások mind a gyártásban, mind a logisztikában, a mai napig akadozik a rendszer. Az építési fatermékek 150 százalék felletti drágulásáért pedig környezeti tényezők (pl. a főbb faexportőr országokban, tehát az Egyesült Államokban és Svédországban pusztító erdőtüzek) is okolhatók. A fém nyersanyagok év eleje óta 100 százalék feletti áremelkedést produkáltak, de a gipszkarton és más laptermékek, pl. az OSB is a duplájukra drágultak.

Szóval itt a kérdés, mit tegyenek azok, akik mindenképpen felújítanának ebben a kínálati, keresleti és bizalmi sokkokat szenvedő környezetben. Nincsenek is kevesen; a GKI és a Masterplast friss felmérése szerint egy éven belül a lakóingatlanok 20 százaléka, vagyis csaknem 820 ezer lakás újulhat meg, ami nagyon jó hír, hiszen a lakásállomány megújulására égető szükség van Magyarországon. A kérdés csak az, hogy ilyen feltételek mellett milyen minőségben fog mindez megvalósulni – nincsenek illúzióim. Már csak azért sem, mert az ÚjHáz Centrum reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek alig több mint fele, 58 százaléka fogadna fel kivitelezőt a felújításhoz, és közülük csaknem minden második maga is végez majd valamilyen munkát. Generálkivitelezőt pedig csak a megkérdezettek 16 százaléka alkalmazna. Nyilván a spórolási kényszer áll emögött, de a mi tapasztalataink szerint nagyot bukhat anyagilag, és biztosan rámegy az idegrendszere annak, aki egy komplex felújításba a munkálatokat összefogó kivitelező nélkül fog bele. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen az adott szakember; volt olyan ügyfelünk, aki nem a jó ajánlásokkal rendelkezők közül választott, hanem a neten talált olyat, aki mellett egyedül a kedvezőbb ajánlata szólt. Az eredmény: elhúzódva, rossz minőségben, a szükséges javítások miatt pedig még drágábban fejeződött be a felújítás, miközben folyamatos viták fűszerezték a folyamatot.

Érdekes és megkapóan széles körben elterjedt nézet, hogy a lakásfelújításhoz (meg a focihoz és a politikához ugye) mindenki ért ebben az országban. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az én hajamat fodrász vágja, és annak ellenére sem gondolom, hogy szebben tudok burkolni, mint egy burkoló, hogy előfordult: saját kezűleg raktam ki egy fürdőszoba padlójára a mintát, amit a szaki a tervrajzokról az istennek sem akart megérteni. Ugyanezen okokból javasoljuk nagyobb felújításokhoz bármilyen tervező (lakberendező, belsőépítész, enteriőrtervező) akár csak részleges bevonását. Van kínálat, biztosan mindenki megtalálja a neki szimpatikus és pénztárcájának megfelelő szakembert, de legyen valaki, aki segít, mert szívszorító látni, amikor az összespórolt pénzért műszakilag és/vagy esztétikailag nem megfelelő termékeket vásárolnak, építenek be, mert aztán azokkal kell együtt élni a következő évtizedekben, vagy azt kell tudni eladni úgy, hogy megtérüljön a befektetés.

Izgalmas kérdés, hogy a jelenlegi helyzet mennyiben tereli a vásárlókat a regionális termékek, a helyi kisebb műhelyek felé. Hajlandóak leszünk-e kevesebb, de akár jobb minőségű, helyi, és igen, emiatt drágább terméket venni, vagy maradunk a „sokat, nem baj, ha vacak” elvénél? Jobban megbecsüljük, ápoljuk és felújítjuk-e a régi bútorainkat, használati tárgyainkat, vagy futunk újat venni az Ikeába, ha elromlik, lestrapálódik valami? (Persze egy lepattogzott laminált bútorral tényleg nehéz mit kezdeni, és itt vissza is kanyarodunk a startvonalhoz, az eredeti vásárlási helyzetben hozott nem feltétlenül szerencsés döntéshez.) Mindannyian tudjuk, hogy milyen irányba kellene indulni, de a gyakorlatban is képesek leszünk megvalósítani? Vagy abban a pillanatban, ahogy – a pozitív forgatókönyvek szerint jövőre – normalizálódik a gyártás és a szállítmányozás, már kattintunk is az ORDER gombra?

Kiemelt kép forrása: IKEA

A festékgyártók is azt szeretnék, hogy végre mindenki nyugodjon le a pitlákba – ez 2022 színe a lakberendezésben

Tudtátok, hogy tulajdonképpen ti határozzátok meg, mi lesz az év színe jövőre? Bár a világ vezető színhatalma, a Pantone még nem rukkolt elő választásával, a hangadó festékgyárak már igen, az ő szakértőik pedig szintén a globális trendek és a fogyasztók viselkedése, a divat, a popkultúra, a dizájn, az építészet és a techipar változásait, hangulatait lekötve döntenek. Most éppen úgy, hogy jó lenne, ha mindenki lehiggadna. Aztán meg átfestené egy zöldes árnyalatra a szobáját. Vagy fordítva?

Meglepő összhang figyelhető meg idén ősszel három trendszetter festékgyártó között; a PPG, a Benjamin Moore és a Sherwin-Williams is nagyon hasonló árnyalatokat hirdetett ki 2022 színének. Kiáltsatok nyugodtan szexizmust, de egy családi ház komplett tervezési díjába le merem fogadni, hogy férfi olvasóim nagy részét itt, az árnyalatok összehasonlításánál el fogom veszteni, pláne, hogy a két legkönnyebben keverhető/összemosódó szín, a barna (bézs) és a zöld jut fontos szerephez.

Mivel a legolcsóbban és leggyorsabban úgy tudunk DIY-lakberendezni, ha átfestünk egy fókuszfalat (de akkor aztán annak a színnek ülnie kell!), egy kis szemtorna senkinek nem fog megártani. Közben pedig mantrázhatjuk az örök igazságot, hogy az árnyalat fontosabb, mint a szín maga – hiszen nincs rossz szín, csak rossz árnyalat.

Benjamin Moore October Mist 1945

Kezdjük egyik személyes kedvencemmel, a Benjamin Moore festékekkel – ez az a márka, aminek a magyarországi megjelenését anno pezsgőbontással ünnepeltem. Szerintem egyszerűen nem tudnak hibázni, és bevallom, az összes idei Color of the Year közül eddig (mert még várunk ugye néhány más márka, illetve az atyaisten Pantone bejelentésére is) ez a kedvenc árnyalatom, jól és széles körben használhatónak tűnik. A lágy, ezüstös zöld szín neve October Mist 1945, a nő a képen pedig én vagyok, az új stúdiómban, a falszín nyugtató hatásának köszönhetően szokatlanul jólfésülten, munkaeszközeimmel körbevéve (hahhaha). Kolléganőmmel sokszor használunk falakra taupe és greige (azaz szürkésbézses) színeket, ezeken a közkedvelt és jól használható árnyalatokon csavart most egyet az October Mist 1945 azzal, hogy egy kis zsályazöld felhanggal a virágok szárára emlékeztető gusztusos tónust kevert ki.

A költői elnevezésű örökzöld köd fogja uralni az otthonokat a világ legnagyobb festékgyártója, a Sherwin-Williams szerint. Ez egy szürkébb, telítettebb, nagyon amerikai árnyalat, amihez remekül passzolnak a bézs, sötétbarna, fekete színű bútorok és a fémes kiegészítők. Elképesztően pontosan lőtték be azt a színt, ami a klasszikus, olivás zöldet a merész és modern betonszürkétől elválasztja, emiatt vélhetően sokoldalúan lesz használható a festék. Már persze azokban az országokban, ahol lehet ilyet venni.

Tervezéskor leggyakrabban a Trilak PPG-színskálájából dolgozunk, ami a márka kifinomultabb, exkluzívabb árnyalatait tartalmazza, viszont elérhetőbb áron van, mint a Benjamin Moore. A PPG idén az Olive Sprig-re szavazott, ez egy aloe vera és zsálya ihlette szín, ami a cég szerint az újjászületést és a természet ellenállóképességét reprezentálja a pandémia után. Nagyon szép gondolat, viszont egyelőre nem látom magam előtt azt az enteriőrt, ahol a megrendelő és/vagy a kivitelező tiltakozása ellenére én teljes mellszélességgel, komplett fegyvertáram és ékesszólásom bevetésével harcolnék azért, hogy ez a military-beütésű árnyalat kerüljön a falra. Mondjuk egy country stílusú konyhabútoron, rézfoganyúkkal csinos lenne, ugye? Találtam erről a színről egy másik képet is az Architectural Digest-en, ahol már sokkal vonzóbb az árnyalat – hogy milyen is élőben, az nyilván az adott helyiség fényviszonyaitól is függ majd, kár spórolni a próbafestéssel.

Architectural Digest

Érdekesség, hogy a negyedik trendszetter gyártó, a Dulux AkzoNobel 2022-re egy világos szürkéskék árnyalatot választott az év színének, viszont ők már 2021-re megszavazták a maguk zöldes árnyalatát, ami ráadásul szuperül sikerült: a Tranquil Dawn a klasszik franciazöldet értelmezi újra.

Dulux Tranquil Dawn

Végül jöjjön egy a szememnek szintén nagyon kedves festékgyártó; a Behr-nek ugyan nincs magyar forgalmazója, de rendszeresen nézem a színeiket inspirációként, mert annyira kreatívan és merészen dolgozzák ki őket. Valamit azért idén túltolhattak ott Kaliforniában, mert ez a lenti csodás árnyalat tökéletes példa az indokolatlan optimizmusra: ti el tudjátok képzelni, hogy 2022 olyan friss, könnyed és vidám lesz, mint a Breezaway?

Behr Breezaway

Ezek a magyar lakberendezési termékek már messsziről integettek nekem a S/ALON kiállításon

Jó elmenni az éves lakbendezési seregszemlére családdal vagy barátokkal, böngészni és beszélgetni, no meg felmérni, hol tart a magyar lakáskultúra, melyek azok a trenddiktáló külföldi cégek, akik szerint megéri már itt jelen lenni (nemcsak az országban, hanem ezen a kiállításon is). És még jobb olyan magyar tervezőkre, gyártókra találni, akik valami igazán szépet alkottak. A kedvenceimet válogattam nektek össze, szigorúan szubjektív és érdekmentes felsorolás következik.

Mató Dani nemrégiben alapított lámpa márkája, a Loomiosa most mutatkozott be először szélesebb közönség előtt. Hét különböző típust kínálnak, melyek Olaszországban és Magyarországon készülnek; előbbiben végzik a lámpák magját adó fekete tartóelem-alkatrész 3D-nyomtatását. Minden más viszont hazai gyártás: a nyomtatott alkatrészeket itthon felületkezelik és festik feketére, az aluminiumcsöveket is itt munkálják meg és festik színre automata gyártósoron, majd az összeszerelés kézzel történik. A lámpát több standon is kiállították, és már a kiállítóterem sötét függönyökkel kialakított, zsilipkapuként funkcionáló aulájában is ez lógott a fejünk felett. Jót tett volna nekik még némi plusz megvilágítás, mert így egy darabig tétován pislogtam a félhomályban, vajon mi is ez, talán egy újragondolt Vertigo lámpa? Aztán persze a standon közelebbről megtekintve kiderült, hogy egészen másról szól a történet: előremutató technológiával készült egy variálható, szerethető és jól használható magyar designtermék.

Loomiosa Delta, termékről infó itt.

Korábban is megcsodáltam már a S/alonon, de nem lehet – és idén sem tudtam – szó nélkül elmenni a Yoza Vertigo polc mellett. Egy strapabíró, mégis légiesen könnyed darabról van szó, amit bármilyen stílusú enteriőrben el tudok képzelni. „Az autógyáraktól indult a trend, hogy a honlapon konfigurátor segítségével lehessen változtatni az adott termék színén, méretén stb. Ez más szektorokban is elterjedt, és a Yoza honlapján is van erre lehetőség. Környezetkímélő és korszerű megoldás, ha nem kell raktárkészletet felhalmozni, a gyártás on demand történik” mesélte Józsa István tervező, akinek annyira fontos ez a téma, hogy a doktoriját is ebből írja a MOME-n. Végtelenül szimpatikus a gyártási folyamat is: saját műhelyben készülő, gyakorlatilag kézműves termék, aminek a helyszíni összeszerelését is István végzi, ha épp nem túl messzi országba – például Skandináviába – rendelnek belőle, így van alkalma megfigyelni, milyen enteriőrökbe kerül a polc. „Nagyon szépekbe; irodába is rendelnek, de elsősorban minimalista és eklektikus magánlakásokban kap helyet.”

Yoza Vertigo polc, termékről indó itt.

Franta Ági szőnyege egyszerű és nagyszerű; puha gyapjú, mely egy ősi kosárfonási technikával áll össze. A hálós szerkezetére szépen válaszol, azt gyönyörűen oldja, hogy nem klasszikus rojttal vagy elvarrással záródik: az anyag visszahurkolódik, egy kör megtétele után visszazáródik saját magába. “Az alapanyaghoz hozzájutni gyakorlatilag lehetetlen; a gyapjúfonallal és szőnyegszövéssel foglalkozó szakma védett és zárt, egy korábbi dizájn, a csillagszőnyegem kapcsán ők jöttek értem. Vettem is alapanyagot, majd egy évig állt, és nézegettem, mihez kezdjek vele, mígnem tavaly, egy több hetes zöldség-gyümölcs tisztítókúra után egy éjszaka kézbevettem, és rögtön tudtam, mit kell tennem” mesélte Ági. A teljes egészében kézimunkával készülő szőnyeg 80 óra alatt, bézs vagy szürkéskék színben, rendelésre készül el, Ági pedig némi extraként a szívét és a lelkét is beleteszi. A kislányom legszívesebben rögtön ráhemperedett volna, de mivel egy pulpitoson állították ki egy tervezőpáros által összeállított enteriőr részeként, erről gyorsan lebeszéltem.

Franta Ági szőnyeg, termékről infó itt.

Sokaknak a Krionról anyagról, illetve gyártójáról, a spanyol Porcelanosaról a fürdőszobai szaniterek ugranak be, de a magyar Socowoo máshoz használja ezt a különleges, antibakteriális anyagot. A Krion melegen hajlítható, összetett 3D-formák alkothatók belőle úgy, hogy nem lesznek illesztések, és kültérben is használható. A Socowoo különleges közületi termékeket (pl. múzeumokban vagy irodákban használható érintőképernyős kioszkokat) és magánlakásokba is illő mobiliákat gyárt belőle. „A legtöbb munkánk magyarországi irodaházakban található, ahova leggyakrabban egyedi bútorokat készítünk, de nem titkolt célunk, hogy kész termékeinkkel a magánügyfeleket is megcélozzuk. A KOOD és a TAAL kollekció két jó példa erre” mondta Néző János, aki Juhos Lehellel jegyzi közösen a Socowoot. A vizuális szakra járó 9 éves fiamat teljesen lenyűgözte az ötlet, hogy a TAAL-on a gyümölcsöket körülölelő bemélyedések alul lábként szolgálnak – nektek hogy tetszik?

Socowoo KOOD és TAAL, infó itt.

Kiemelt kép forrása: S/ALON Budapest

Kedvenc dizájntárgyaink, amiket azonnal megvennénk – ha nem lennének meg egyébként is

A világ összes pénzét el lehetne (vagy legalábbis mi rendkívül ügyesen el tudnánk) költeni az esztétikai és funkcionális szempontból is tökéletesen megtervezett, az életminőségünket javító, a hétköznapjainkba szépséget és harmóniát hozó tárgyakra. Bár a formatervezés iránti igény már igencsak a Maslow-piramis csúcsa, és (még) nem nyertünk a lottón, de nem lennénk tervezők, ha nem lapulna néhány szép darab az otthonainkban – ezekből mutatjuk meg nektek a kedvenceinket.

Artemide Tolomeo asztali lámpa

Kép forrása itt.

Az Artemide Tolomeo lámpája az egyik nagy favoritunk, mindkettőnknek ez áll a munkaasztalán, igaz, más méretben és színben. Ráadásul amilyen megátalkodott mázlisták vagyunk, egyikünk sem fizetett érte egy vasat sem – mondom is, hogy volt.

Az enyémet, egy csodás mini narancssárgát apróhirdetésben láttam meg, azonnal hívtam is a megadott számot. Legnagyobb meglepetésemre a telefont a saját sógornőm vette fel. Ő egyébként akkoriban a férjemmel dolgozott közösen, és éppen költöztették az irodát, a lámpa eladásával pedig a sógornőmet bízták meg. (És én nem is tudtam arról, hogy ilyen dizájnos irodát hoztak össze maguknak!) A végkifejlet nem meglepő: már aznap délután az én dolgozóasztalom világított a Tolomeo. Anna korábban egy belsőépítészeti irodában dolgozott, és a cégüknek egy partner lakberendezési üzlet felajánlott néhány darabot megvételre jutányos áron (valamilyen más projektből maradtak vissza), de Anna akárhogy próbálkozott megvenni, átutalni a pénzt érte stb., mindig lepattintották. Finoman szólva is furcsállta, de mivel igazi úrinő, nem hozta szóba az ügyet, aztán a céges karácsonyi bulin jött a meglepetés: a főnökei megvették neki a lámpát ajándékba.

Miért szeretnivaló: A Tolomeo szerkezete lenyűgöző: a bármerre könnyedén, pöccintéssel irányítható karok stabilitását acél húzózsinórok garantálják, és nem kell a forró lámpafejet sem megfogni, egy fogantyúval mozgatható. Bár 1987-es high-tech dizájn, mégis remekül illeszkedik bármilyen stílusú enteriőrbe. Nemcsak a forma időtálló; nagyon tartós darab, ráadásul megfizethető, tulajdonképpen ez a belépő a dizájnlámpák világába. 

Philippe Starck citromfacsaró

Kép forrása itt.

Kolléganőm konyhájában található egy példány ebből, és elmondása szerint nincs az a vendég, aki rá ne csodálkozna, mégis mire szolgál ez az „ufó”. „Annyira nem szokták vágni, mi ez, hogy még tippelni sem tudnak semmire” – állítja Anna. Szóval a neves dizájner citromfacsarójától (ami a dizájnvilág egyik legnagyobb botrányát kavaró tárgya volt egyébként, lent elmondom, miért) nemcsak a szava áll el a szemlélőnek – sokszor az esze is megáll tőle. A jobb oldali képen Philippe Starck vázlata látható, amit akkor készített egy étterem papíralátétére rajzolva, mikor Amalfiban vacsorázva citromot facsart a tintahalára, úgyhogy akit ufó helyett inkább tintahalra emlékeztetett a facsaró, megveregetheti a saját vállát.

Miért szeretnivaló: A kilencvenes években piacra dobott termék komoly vitát gerjeszett, ugyanis sokak szerint a funkcionalitás sérül – magyarán használhatatlan, mint facsaró. A squeezert áruló Alessi cég vezetője is oda nyilatkozott, hogy ez a termék egy “nagy vicc”, és valójában csak gúnyolódtak azon az elképzelésen, hogy a formának követnie kell a funkciót. Aztán persze beismerte, hogy igenis van elmélet a forma mögött, mely “ahhoz kapcsolódik, amit a szemiológusok dekoratív fátyolnak neveznek. A dekoratív fátyol az a tér, amely mindig létezik a tárgy funkciója és esztétikája között. Soha nincs teljes átfedés. Ebben az esetben Philippe felrobbantotta ezt a kis teret.” Akit ez sem sarkall arra, hogy fusson, és beszerezzen egy példányt, annak elárulom, hogy Anna igenis prímán tudja használni, mint facsaró.

G-Plan étkezőgarnitúra

Fotó: Daczi Dóra

A mi étkezőgarnitúránk a midcentury modern (magyarul kb. retró, csak a minőség többnyire más…) szép példánya az ötvenes évekből. A G-Plan egy több mint 100 éves múltra visszatekintő angol cég, a brit bútoripar és formatervezés egyik emblematikus szereplője. Azért is emlékszem vissza szívesen erre a beszerzésre (ami igazi ritkaság, tekintettel arra, hogy utálook vásárolni), mert az első üzletbe belépve épp az orrom előtt tették ki a bemutatóterembe. Akkor készültek el a restaurálásával, az ára a magyar piacra volt szabva (gyorsan összehasonlítottam a nemzetközi áraival egy külföldi aukciós oldalon, ehhez persze tudni kell, mi is az bútor, amit látunk:), ráadásul a férjemnek is tetszett. Ilyen mázli ritkán van az életben, nem is keresgéltünk tovább, vittük, köszöntük.

Miért szeretnivaló: A pillangó háttámlájú szék nagyon kényelmes, még a 165 centis magasságommal is jól esik hosszan üldögélni rajta, a hátat pedig tökéletes megtámasztja az íves fa. Szeretem figyelni, ahogy a bőr öregszik az üléseken. Az extra széles, ezért nagyon praktikusan teríthető asztallap teakfa furnérja csodás, a lap hossza pedig még fél méterrel bővíthető, így ünnepekkor az egész szent család elfér mellette.

Kiemelet kép forrása itt.