Kedvenc dizájntárgyaink, amiket azonnal megvennénk – ha nem lennének meg egyébként is

A világ összes pénzét el lehetne (vagy legalábbis mi rendkívül ügyesen el tudnánk) költeni az esztétikai és funkcionális szempontból is tökéletesen megtervezett, az életminőségünket javító, a hétköznapjainkba szépséget és harmóniát hozó tárgyakra. Bár a formatervezés iránti igény már igencsak a Maslow-piramis csúcsa, és (még) nem nyertünk a lottón, de nem lennénk tervezők, ha nem lapulna néhány szép darab az otthonainkban – ezekből mutatjuk meg nektek a kedvenceinket.

Artemide Tolomeo asztali lámpa

Kép forrása itt.

Az Artemide Tolomeo lámpája az egyik nagy favoritunk, mindkettőnknek ez áll a munkaasztalán, igaz, más méretben és színben. Ráadásul amilyen megátalkodott mázlisták vagyunk, egyikünk sem fizetett érte egy vasat sem – mondom is, hogy volt.

Az enyémet, egy csodás mini narancssárgát apróhirdetésben láttam meg, azonnal hívtam is a megadott számot. Legnagyobb meglepetésemre a telefont a saját sógornőm vette fel. Ő egyébként akkoriban a férjemmel dolgozott közösen, és éppen költöztették az irodát, a lámpa eladásával pedig a sógornőmet bízták meg. (És én nem is tudtam arról, hogy ilyen dizájnos irodát hoztak össze maguknak!) A végkifejlet nem meglepő: már aznap délután az én dolgozóasztalom világított a Tolomeo. Anna korábban egy belsőépítészeti irodában dolgozott, és a cégüknek egy partner lakberendezési üzlet felajánlott néhány darabot megvételre jutányos áron (valamilyen más projektből maradtak vissza), de Anna akárhogy próbálkozott megvenni, átutalni a pénzt érte stb., mindig lepattintották. Finoman szólva is furcsállta, de mivel igazi úrinő, nem hozta szóba az ügyet, aztán a céges karácsonyi bulin jött a meglepetés: a főnökei megvették neki a lámpát ajándékba.

Miért szeretnivaló: A Tolomeo szerkezete lenyűgöző: a bármerre könnyedén, pöccintéssel irányítható karok stabilitását acél húzózsinórok garantálják, és nem kell a forró lámpafejet sem megfogni, egy fogantyúval mozgatható. Bár 1987-es high-tech dizájn, mégis remekül illeszkedik bármilyen stílusú enteriőrbe. Nemcsak a forma időtálló; nagyon tartós darab, ráadásul megfizethető, tulajdonképpen ez a belépő a dizájnlámpák világába. 

Philippe Starck citromfacsaró

Kép forrása itt.

Kolléganőm konyhájában található egy példány ebből, és elmondása szerint nincs az a vendég, aki rá ne csodálkozna, mégis mire szolgál ez az „ufó”. „Annyira nem szokták vágni, mi ez, hogy még tippelni sem tudnak semmire” – állítja Anna. Szóval a neves dizájner citromfacsarójától (ami a dizájnvilág egyik legnagyobb botrányát kavaró tárgya volt egyébként, lent elmondom, miért) nemcsak a szava áll el a szemlélőnek – sokszor az esze is megáll tőle. A jobb oldali képen Philippe Starck vázlata látható, amit akkor készített egy étterem papíralátétére rajzolva, mikor Amalfiban vacsorázva citromot facsart a tintahalára, úgyhogy akit ufó helyett inkább tintahalra emlékeztetett a facsaró, megveregetheti a saját vállát.

Miért szeretnivaló: A kilencvenes években piacra dobott termék komoly vitát gerjeszett, ugyanis sokak szerint a funkcionalitás sérül – magyarán használhatatlan, mint facsaró. A squeezert áruló Alessi cég vezetője is oda nyilatkozott, hogy ez a termék egy “nagy vicc”, és valójában csak gúnyolódtak azon az elképzelésen, hogy a formának követnie kell a funkciót. Aztán persze beismerte, hogy igenis van elmélet a forma mögött, mely “ahhoz kapcsolódik, amit a szemiológusok dekoratív fátyolnak neveznek. A dekoratív fátyol az a tér, amely mindig létezik a tárgy funkciója és esztétikája között. Soha nincs teljes átfedés. Ebben az esetben Philippe felrobbantotta ezt a kis teret.” Akit ez sem sarkall arra, hogy fusson, és beszerezzen egy példányt, annak elárulom, hogy Anna igenis prímán tudja használni, mint facsaró.

G-Plan étkezőgarnitúra

Fotó: Daczi Dóra

A mi étkezőgarnitúránk a midcentury modern (magyarul kb. retró, csak a minőség többnyire más…) szép példánya az ötvenes évekből. A G-Plan egy több mint 100 éves múltra visszatekintő angol cég, a brit bútoripar és formatervezés egyik emblematikus szereplője. Azért is emlékszem vissza szívesen erre a beszerzésre (ami igazi ritkaság, tekintettel arra, hogy utálook vásárolni), mert az első üzletbe belépve épp az orrom előtt tették ki a bemutatóterembe. Akkor készültek el a restaurálásával, az ára a magyar piacra volt szabva (gyorsan összehasonlítottam a nemzetközi áraival egy külföldi aukciós oldalon, ehhez persze tudni kell, mi is az bútor, amit látunk:), ráadásul a férjemnek is tetszett. Ilyen mázli ritkán van az életben, nem is keresgéltünk tovább, vittük, köszöntük.

Miért szeretnivaló: A pillangó háttámlájú szék nagyon kényelmes, még a 165 centis magasságommal is jól esik hosszan üldögélni rajta, a hátat pedig tökéletes megtámasztja az íves fa. Szeretem figyelni, ahogy a bőr öregszik az üléseken. Az extra széles, ezért nagyon praktikusan teríthető asztallap teakfa furnérja csodás, a lap hossza pedig még fél méterrel bővíthető, így ünnepekkor az egész szent család elfér mellette.

Kiemelet kép forrása itt.