Nem bánom, hogy idén sem tengerparti nyaralót vettünk vízi vidámparkkal és babysitter-szolgálattal, mert szembejött valami sokkal jobb és persze olcsóbb: egy lakókocsi, ami egy Balaton-parti kempingben áll. Megmutatom nektek, hogyan újítottam fel.
A kisgyerekes családok visszatérő gondja, hogy hova teszik a gyerekeket a végeláthatatlanul hosszú nyári szünet alatt. Szerintem nagyjából mindenki arra vágyik, hogy együtt, vízparton lehessenek, és valamilyen elfoglaltsága is akadjon a kölyköknek, míg a szülő dolgozik, vagy ne adj’ Isten pihenni próbál. Egy ideje már járunk egy balatoni kempingbe – a szüleim ugyanis itt lakókocsiznak évek óta -, így amikor tavaly nyár végén eladóvá vált ott egy kocsi és vele a teljes idényes parcellabérlet, lecsaptunk rá. A lakókocsi nagy és jó állapotú, ugyanakkor nem mai darab, a laminált bútorzat színe engem nem boldogít, a textilek idejétmúltak. De ezt dobta a gép, mi pedig ennek is nagyon örültünk, pláne, hogy nemcsak a strandra járást ússzuk meg (hiszen a kempingnek van saját partszakasza, meg egy gyerekmedencéje is), hanem a nagyszülői felügyelet és a gyerektársaság is adott, ráadásul az animátorok idényben minden nap szerveznek ingyenes kézműves és sportos-táncos foglalkozásokat a kicsiknek. Este pedig lehet nézni a teraszról borozgatva a Balcsit meg a nyakig homokos-vizes-koszos gyerekhordát, ahogy kivilágított biciklikkel, rollerekkel, hoverboardokkal, görkorikkal és még a jó ég tudja mivel fárasztják magukat a biztonságos terepen, olyan szabadsággal, ami a városban elképzelhetetlen. Mindez egy pár hetes belföldi nyaralás áráért, karnyújtásnyira a Balaton-felvidéktől, egy covidos, karanténos év után szerintem nyugodtan nevezhető mennyországnak.
A kocsival viszont muszáj voltam kezdeni valamit: hiába volt jó állapotú, nagyon lehangolt a generálszósszal leöntött barna belső tér, lásd fent. Négyen lakunk benne szinte egész nyáron, valamint májusban és szeptemberben hétvégenként (a férjemmel mindketten szabadúszunk, viszont két gyerekünk van, szóval mi most így adjuk elő ezt a rendkívül trendi digitális nomád-életformát), ezért kell számolni bőven esős napokkal, amikor beszorulunk a teraszról, és a lakókocsi meg az elősátor összesen 30 négyzetméterében élünk. Egyszóval nem lehetnek benne nehezen takarítható vagy drága anyagok, az elősátorban és a teraszon pedig mindennek vízállónak kell lennie. Viszlát, teljesen élhetetlen megoldásokat bemutató Pinterest-es glamping-fotók, nálunk nem lesz perzsaszőnyeg a lakókocsi előtt! Ráadásul ősszel az egész hóbelevancnak kinti konyhástól, kanapéstól, teraszbútorostól be kell férnie a lakókocsiba, mert nincs más tárolóhely, ahol teleltetni tudnánk a berendezést. Így aztán mindennek összehajthatónak, vagy néhány mozdulattal szétszerelhetőnek kell lenni… pápá, dizájn, Isten veled, esztétikum, gondoltam hüppögve – de persze azért nem adtam fel ilyen könnyen.
Pedig volt egy harmadik nehezítő tényező is, nevezzük csak nevén: a férj. A praktikumra ugyanis azért is kellett a fenti megszorításokon túl extra figyelmet fordítani, mert ő nem bírja, ha az esztétikum az előbbi rovására megy. Mondjuk én meg a fordítottjától tikkelek. Viszont mivel én vagyok a tervező, ő kényelmesen a megrendelő szerepébe helyezkedett, akinek ugyebár én szolgálatatok. Szóval fel volt adva a lecke: úgy kellett bevinni egy lazább, glampingesebb életérézést, hogy a praktikum álljon első helyen, de ne úgy nézzen ki az egész, mintha kempingező német nyugdíjasok laknák. (Aki jár sátrazni, tudja, miről beszélek: a tüchtig módon, kockára bebútorozott kocsikról, minden technikai készséggel felszerelve, a tetőn parabolaantennával, a dizájnt pedig általában kerti törpék, műanyag flakonokból készült lampionok meg nagyon színes kaspókba ültetett virágok képviselik.)
Kezdtem rögtön azzal, amivel a legkevésbé tudtam volna együttélni: a mindent el- és beborító barna szekrények garmadájával. Kerestem egy jó krétafestéket, és még a télen lekentem vele a lakókocsiról leszerelt egyik konyhaajtót, majd nekiálltam tesztelni, hogy bírni fogja-e az uszkve 60 fokos téli-nyári hőmérsékletkülönbséget: kitettem a mínuszokba, esőbe, hóba, majd be a radiátor elé. Jelentem, kutya baja, nem repedt, nem pattogzott le, ezért ajánlom nektek is szívesen (HH Festék), már csak azért is, mert egy magyar asszony(ság) fejlesztette. Mivel a lakókocsi bútorzata laminált, értsd műanyag, először egy tapadóhídat kentem fel, és erre jött két réteg szín, majd egy záró wax.
A felület sokkal természetesebb hatású és tapintású lett, mint a bútorlapoké volt. A legtöbb időt a maszkolás és a száradási idők vitték el, a mázolás maga nagyon gyors volt, és mivel ez a festék nem fröcsköl, nem csöpög, nem is kellett hozzá beöltözni, de még kipakolni sem a kocsiból. Szerencsére. Mert azt mondanom sem kell, hogy a család egy percet nem volt hajlandó várni, azonnal elfoglaltuk a kocsit, amint májusban kinyitott a kemping, így aztán praktikusan egy lakott, berendezett szobát kellett kifestenem. Mivel a festék nem tartalmaz illékony szerves anyagokat, ólmot, nem mérgező, és nagyon finom, enyhe levendulaillata van, egy szellőztetés után simán lehetett aludni az aznap felkent rétegek mellett.
A krétafestékből bőven maradt, ezzel festettük meg a gyerekek falvédőit egy szem krumpli segítségével. Az Ikeában megvettem a legolcsóbb textilt (Bomull), és igyekeztem olyan mintát választani, ami egy hatéves szemmértékével és finommotorikájával is elfogadható összképet eredményez, így születtek meg a fenti balatoni hullámok, legalábbis mi annak neveztük el őket.
A kocsi nejlonfüggönyeit leszedtem, majd el is ástam a rongyoszsák mélyére. Nem tettem fel helyettük semmit, ide egyszerűen nem éreztem szükségét a függönynek, hiszen van rolónk, szúnyoghálónk. Egyedül a hálóban kuckósítottam kicsit egy vászonfüggöny-párral, ugyanazt az ikeás anyagot használva. És ha már benne voltam a festésben, nyomdáztam egy függönypárt én is, igaz, nem krumplival, hanem egy a lakásunkat normál üzemmódban szoborként díszítő CCGT-turbina négyszögletű talapzatával. Egyszerűen spárgát tekertem rá, celluxxal rögzítettem, bemártottam a kaktuszzöld krétafestékbe, és minden minta után 90 fokban elforgatva vittem fel a következőt. Egyáltalán nem vagyok DIY-guru, az én munkaeszközeim főképp az Autocad és a Photoshop, de festeni nagyon szeretek, így ez az egész felújítás végül valamiféle terápiába csúszott át.
A konyhára és a gyerekszoba éjjeliszekrényére olyan árnyalatot kerestem, ami rímel a Balaton kékes-zöldes-szürkés színére, ez pedig az úgynevezett kaktuszzöld lett (ezt az árnyalatot használtam a textilekre is). A szekrényekre, ajtókra ekrü-sivatagi homok mix került. A gyerekszoba végül maradt az eredeti barna, merthogy a gyerekeimnek így állítólag jobban tetszik. Csak rokonoknak ne tervezzen az ember… de beletörődtem, rájuk húzom a tolóajtót, és már nem is zavar az egész. (Mármint a laminált cseresznyeszín. Mert a gyerekek, azok kihallatszanak.) Erre a tolóajtóra egyébként egy vagány mintákkal és színekkel dolgozó erdélyi dizájncég, a Mind the Gap tapétája került, bolond halakkal, melyek között akad a konyhával rímelő, kaktuszzöld példány is. A gyerekszoba olvasólámpája egy kedves mintájú Rábalux-termék, a Dorka lett – a nevemen szólított az OBI-ban. A szőnyegeket leárazva vettem a Jysk-ből, illetve a Butlersből.
A konyha leharcolt falát öntapadós csempematricával rejtettem el, Fóliás Jucitól jött a termék. Az ágyneműk kiválasztásánál az volt a szempont, hogy egyben bevághassam az egészet a kemping hatalmas, ipari mosógépébe, és elbírják a rendszeres, erős mosást, mert iszapos-homokos lábak illetik őket nap mint nap. Ezek a koptatott len hatású H&M darabok reményeim szerint a mosástól legfeljebb csak még rusztikusabban kopottnak fognak kinézni. Az zöldes-aranyos kerámia olvasólámpát egy karácsony óta tartogatott Zara Home-utalványból vásároltam, a díszpárna H&M.
És akkor nézzük az elősátrat! A bennünk élő német nyugdíjas vett egy szépséghibás hűtőt, pedig a benti konyhában is van egy, de az egy négyfős családnak négy hónapon át igencsak apró – így most az a borhűtünk. Ez az egyetlen berendezési tárgy, ami kint fog telelni, a kempinges rutinnak megfelelően csak lefóliázzuk majd. A laminált konyhapult a Lechnertől érkezett, castell tölgy színben, télire majd simán behajtogatjuk ezt is a lakókocsiba, csak le kell csavarozni a lábait. Ide került fel a nyomdázott függönypár is. A Faro sátorrúdra csiptethető konyhai pultmegvilágító lámpája nagy kedvencünk lett.
A padlóra vízálló sátorszőnyeg kellett, itt tényleg nem volt szempont a szépség. A lounge fotel fém és műanyag, illetve szupergyorsan szétszerelhető – szintén leárazva vettem a Jyskben. A lámpa a VakumDesignból érkezett, és nagyon kellemes volt felfedezni, hogy élőben még jobban néz ki, mint a termékfotón. Az elősátor ikeás kanapéját hozzánk vágta a kemping vezetősége, csak egy gumis lenvászon, szintén ikeás lepedőhuzatot tettem rá. A lerakóasztalokat az Alibútortól és a VidaXL-től vettem, a kültéri színes szőnyeg az OBI-ból érkezett.
A teraszszékek okozták a legtöbb fejtörést, mert nemcsak vízlepergetőnek, hanem összecsukhatónak is kellett lenniük, hogy beférjenek majd a lakókocsi igencsak keskeny ajtaján. Tehát se faüléses, se párnázott, se rakásolható székek nem jöhettek szóba. Férj részéről továbbá igény volt arra is, hogy több fokozatban lehessen állítani őket, és kényelmesek legyenek, valamint a bőrnek kellemes legyen az ülőfelület, és ne kerüljön csilliókba. Már ott tartottam, hogy én fogom kifaragni őket, mert ilyen paraméterekkel még nem született esztétikailag elfogadható termék, de aztán szerencsére a Tchibo leértékelte ezeket szürke kötélüléses székeket. Az asztal kapja majd a legnagyobb terhelést (időjárás, lakmározó gyerekek, vörösborozó felnőttek, állat- és növényvilág behatásai, kézműveskedés, home office stb.) így itt végképp nem jött szóba semmilyen drága darab: ezt az akácfa asztalt a VidaXL-től rendeltem.
Azt beszélik, a nyaralóján mindig bütyköl valamit az ember, így én sem merem azt állítani, hogy kész a kocsi, de mi már most nagyon boldogok vagyunk vele. Végre vége ennek a minden képzeletet alulmúló tanévnek, szóval szépen magunkra csuktuk a kemping kapuját, és most úgy érzem, ki sem nyitjuk szeptemberig. Pihentető, szép nyarat nektek is – ha tudtok, menjetek lakókocsizni!